FANDOM


Az űr nem halott, tele van élettel. No és persze különböző idegen kultúrákkal. Bár igaz, hogy a „galaktikus potyautasok” eme fajok számát alaposan lecsökkentették, számos fajt kiirtottak. Van olyan faj mely véletlen talált az idegenekre. Van olyan mire a pilóták uszították rá az idegeneket. No és számos kezdetleges kultúra a predatorok istent játszásának az áldozata lett. Számos idegen faj éle az ICC területén belül, arktúriaikat leszámítva az emberiség egyel sem vette fel direktben a kapcsolatot, tény az arktúriaiakkal való kapcsolatfelvétel sem volt szándékos.


Űrutazó fajok ama fajok, melyek kijutottak az űrbe és képesek elhagyni a naprendszerüket. Ez a megfogalmazás az ismert fajok terén csalóka, mert mindegyik ismert ide tartozó faj képes gyors űrutazásra, ha a hipertérben való utazásra nem feltétlen.
Fejlett technológiával rendelkező fajok ismerik már az elektromosságot, vagy más hasonló (pl. kristályokra épülő) technológiát. Ha ki is jutottak már az űrbe, a naprendszerüket még nem voltak képesek elhagyni. Olykor meglepően fejlett technológiáik is lehetnek, ahhoz képest, hogy nem képesek csillagközi utazásra.
Kezdetleges technológia azt jelenti, hogy legalább az ember által ókorinak nevezett szintet elérik, de akár puskaport is ismerhetik már.
Törzsi szint az ahol a csoport felmutat kulturális elemeket (pl. barlangrajz), de akár fejlett eszközöket is képesek készíteni, esetleg kezdetleges fémművesség is lehetséges.
Törzsi szint alatt az élőlények intelligensek, tanulékonyak ám önmaguktól nem fejlesztettek még ki kultúrát, tüzet sem képesek készíteni, eszközeik kezdetlegesek. Tény, az afrikai elefántoknál megfigyelhető amolyan kezdetleges vallás szerűség. Ilyenek pl. delfinek, hollófélék, csimpánzok, stb..
 
Valós példának, a Koko nevű gorilla tökéletes. IQ-ja 70-90 közé lett kalkulálva, ez magsabb, mint jó pár népcsoport átlag IQ-ja. Illetve jelbeszéddel "elég komoly" témákról lehetett vele beszélgetni, holott "csak egy állat". Valójában az ember is "csak egy állat."
Ismertek olyan "objektumok"/"létesítmények" melyek eredete nem ismert, illetve az ismert értelmes fajok egyikéhez sem lehet biztosan kötni.
Összegző videó az értelmes fajokról. Videó készítése után jött ki az Predator: Vérözön, így rougarou nem szerepel pl.. Illetve oldalon "nem kánon", de hivatalos művekben szereplő fajok is szerepelnek a videóban.
AvP podcast 1

AvP podcast 1. rész