FANDOM


Bionational a legnagyobb orvosi konglomerátus. Az elsődleges bázisuk a Föld, mint a legtöbb nagy cégnek, sok kisebbel kiegészítve, mint a Micor, Starwiev, Arcturus, Új Éden és Hilo. Ők a legkegyetlenebbek és radikálisabbak a cégek közül. A befektetőik által állandóan figyelt cég, mert szinte csak ők az egyetlen vállalat, akik orvosi támogatást küldenek a kolóniákra. Gondoskodnak, hogy ez a monopólium így is maradjon és ők legyenek az egyetlen medikai dolgokkal foglalkozó cég. A magánhadseregük is mutatja ezt, ami a cég civil részlegéhez képest a legnagyobb arányú a nagy cégek közül, majdnem akkora a katonai részlege a cégnek, mint a fejlesztésekkel, kutatásokkal foglalkozó, a többi cégnél a hadsereg arányaiban kisebb. Hajlamosak szabotázsra, gyilkosságokra és jogi terrorizmusra, hogy biztosak legyenek, ők a vezetői az orvosi technológiának. Úttörőek továbbá a biológiai kísérletekben is, mikor a xenomorphok előkerültek, ők végig rajta voltak az ügyön, hogy rátegyék a kezüket eme lényekre. Cégnek titokban volt egy elkülönített, biztosított, mesterséges fészke a Földön(!). Lényegében nekik „köszönhető” és egy volt alkalmazottjuknak Salvajénak a Föld bukása


Bio-Pharm - Vagyis BioNat 2.0

Föld bukása után a cégnek volt egy nagyon aljas húzása mi miatt az ICC lefejezte a céget. Médiában persze az jött le, hogy a Föld bukásáért ők voltak a hibásak és ezért lett végül feloszlatva. Persze igaz, hogy a cég hibája, csakhogy ez még a háború elején meg kellet volna tenni.
Minden esetre ez a feloszlatás annyi volt, hogy a cég Bio-Pharm néven alapult újra.

Később kisebb összetűzései voltak pár másik céggel, főleg a GrantCorp-al, aminek az alvállalata a Neo-Pharm, elkészítette a piac legújabb szuperdrogját a Xeno-ZIP-et, a GrantCorppal valós ütközetei voltak a cégnek hisz a medikai piacra tőrt be, sikerrel.


MedTech

Csak egy a sok alcég közül ami a BioNathoz később a Bio-Pharmhoz köthető. Az emberek kedves szervezetnek tartják a MedTechet, hiszen 2175-ben egész New York városát kihúzzák a gazdasági csődből, ugyanakkor 50 évre sikerül a cégnek kibérelnie a Central Parkot, amit a polgároknak ajándékoznak. A gond az volt, hogy ez előtt este kész életveszély volt ide járni. Medtech Special Security Service érdeme, ami lézerkerítéseket húz fel és több ezer Guardtech robotot helyez szolgálatba. A cég főépülete is a Parkban található. A főépületben  a Föld vissza szerzése után mesterséges fészek van titokban. Cég többször konfrontálódik a GrantCorp-pal, sőt a Synsound is ellop tőlük egyszer egy tojást.


Climate Industries

Zárt térben mesterséges klíma létrehozásával foglalkozó cég, mely állatkertek, űrállomásoknak és kolóniáknak épített biodomeokat. BioNat felvásárolta az egész céget, hogy titokban építhesse fel a Földön az mesterséges idegen fészkét. Föld bukásával a cég is megszűnt.