FANDOM


Alien-Orona

Az utolsó pillanatok…

Bölcsészdoktor, osztályait mindig osztályelsőként fejezte be. Elkészítette "Az Idegenek szaporodásteóriája" című művét, ami részletesen szemlélteti az alienek életmódját, habár még soha nem látott élő idegent ekkor, csak felvételekből és leírásokból tudja a művét elkészíteni. A mű ezen felül sok olyan információt nem tartalmaz amit eddigre a CMC már megismert.

Így is csak kevesen ismerhették, akik felhatalmazás nélkül nézett bele, azok komoly büntetést kaphatott. (Később nyilvánossá tették, az erősen foghíjas dokumentumfilmet.) Orona észrevette, hogy néhány embernél azonos álmok vannak, ahol alienek szerepelnek (az álmodók). Egy Pathfinder hajóval elküldi Davey Arthur Wilkset idegen mintapéldányokat szerezni. Nem tudta, hogy a BioNat rendelkezett ekkor egy mesterséges fészekkel a Földön. Ezt a labort Salvaje és követői megtámadták és még az önmegsemmisítés előtt elhagyták. Bár a fészek elpusztult az idegenekkel, a szektások megfertőzve szétrajzottak a Földön, ezzel kezdetét véve az Első Idegen Háború. Első hónapok jól haladtak, az emberek voltak felül. Kiirtani a fészket, és szétbombázni a környéket. Ez volt a taktika. De fél év után a harc már a tiszta területek védelméért folyt. Először tisztek majd minden egyes katonának megadták az engedélyt, hogy a fertőzött gyanús egyéneket lelőjék. És ha kiderült, hogy az egyén nem volt fertőzött, akkor annyival el volt intézve, hogy: „Bocsánat” Az emberek bepánikoltak. Hamarosan az összes elérhető űrhajót felvásárolták magánemberek, vagy csoportosulások. Oronáék későn léptek. Rengeteg fertőzött ember hagyta el a Földet, így már nem csak a Földön volt baj.

„A kapitány hagyja el utoljára a süllyedő hajót.” Orona is ezt ette. Az egyik utolsó katonai erődítményben, ott maradt egyedül. Beismerte kudarcát, utolsó videó üzente közben támadták meg az erődöt az idegenek. Hamar átjutottak a védelmen, és Orona szobájának ajtaját kezdték döngetni. Orona öngyilkos lett, pont mikor az idegenek betörtek. Holtestét elhurcolták a kamera elől. Ezt mind láthatták élőben mind a katonák mind a menekültek a Gateway-en, Marson… bárhol ahova elért az üzenet.

Legfontosabb hagyatéka rengeteg atombomba a Földön, ami úgy híresült el, mint „Orona bombái”. Úgy tervezte, hogy az atombombákkal fogja megtisztítani a fertőzött területeket, de ez nem történik meg, mert Orona a CMC kivonult a Földről közel fél milliárd embert ott hagyva. Ettől függetlenül a CMC valamilyen oknál fogva nem indították útjára a tömegpusztító arzenált. (Tény és való, hogy ezzel lakhatatlanná tehették volna a Földet.) Ellenben Ellen Ripley és kis csapata sikeresen felhasználják a bombákat, hogy felrobbantsák az anyakirálynőt és az oda sereglő alieneket. A robbanás bekövetkezik, de jóval kisebb mértékben, mert egy mala’kak a legtöbb robbanófejet deaktiválta, mert nem akarja, hogy a Föld évekre lakhatatlanná váljon (mert saját magának akarja megszerezni a Földet).



Magyar AvP Wikia:

http://hu.alienspredatoraliens-versus-predator.wikia.com/wiki/Dr._Wadidslaw_Orona