AvP:War FRPG Wiki
Advertisement
Prosperity Wells

Prosperity Wells

A bolygó mely a Tartarus szektor része és a két napnak köszönhetően egyik legszárazabb planétája.  Chigusa hat évvel az idegenek földi feltűnése előtt kolonizálta a bolygót. Bolygón az idegenek feltűnése előtt pár száz ember élt. A lakosság Prosperity Wells városka köré települt. Alapvetően egy szabvány kolónia volt, ám kinőtte a kezdeti kereteket így egy elég furcsa modern vadnyugati hangulatú helyé vált. Minden alapvető felszereltség megtalálható volt. A lakosság másik része pedig a város vonzáskörzetében farmokon élt. Fő

Farmer ház

Farmház, a lakók sajnos még nem tudják, hogy pár perc múlva eljön a végzetük…

tevékenység az állattenyésztés volt.

Chigusa helyi megbízottja a bolygó adminisztrátora Hiroki volt, kit Machiko Noguchi követett volna nem sokára, ha a sors nem szolt volna bele. Eme kis planéta ezután csatározások tömkelegét élte át.



A predatorok évezredek óra tradicionális beavatási bolygóként használták eme bolygót. Ebbe közbe szólt a
Ryushi

Jellemző tájkép.

bolygó gyarmatosítása.

Dachande nem ellenőrizte le a bolygót mielőtt leküldték volna a felszínre a tojás lerakó szondát. Az arctámadók a farmerek állatait fertőzték meg, mit az akkor érkező hajó szállított volna a Földre. A kolónia biológusa pedig a leszállt predator űrhajóval ütközött siklójával. Dachande eszméletét vesztette, a fiatal beavatatlan forrófejűek pedig „bosszút akartak” állni. Időközben egy mentő csapat Töröttagyart a városba vitte. Ahol ébredése után emberek oldalára állt. Machiko Noguchival egyűt biztosították lényegében a telepesek vadonba való menekülését. Távvezérléssel pedig a városba vezették az orbitális pályán lévő rakománymodulját az érkezett űrhajónak. Ezzel az idegeneket és a maradék törvényszegő ifjonc predatorokat is megölték. Ellenben menekülés közben Dachandét az idegen királynő súlyosan megsebezte. Utolsó erejéből a nőt még beavatta. A telepesek az Űrgárda kimentette napok múlva.

Ezek után a bolygón pár évig egyetlen egy lakost tartottak számon, Machiko Noguchit. Egy idegen hajó vészjeleire ide érkező tengerész mentőosztag viszont nem találta a nőt. (időközben már beállt vadásznak a predátorok közé) Pilóta hajóra számítottak, hogy azt találnak, de egy lezuhant predátor hajót találtak. Az egyetlen túlélő yautját kimentették, de idő közben összetalálkoztak a többi vadásszal. Egy férre értés miatt eme találkozás vérfürdőbe torkollott, melyhez még az időközben bolygót megfertőző idegenek is becsatlakoztak. Végül egy tengerész és egy vadász maradt életben, kik megvárták, míg valamelyikük faja értük jön. További adat nincs róluk.

A bolygót ezután mind két faj többször is felkeresi. Köztük Machiko Noguchi is visszatér egyszer, hogy a Gyarmatügynek segítsen a Sötét Klán ellen szövetségest találni a predatorok közt. Sikerrel. Ezen kívül még több kisebb nagyobb incidens történt a bolygón.


Végül a Föld vissza vétele előtt az új technológiák és a katonák felkészültségét tesztelendő a Gyarmatügy kísérlet képen kiirtotta az idegenek a bolygóról, bár a Föld vissza vétele ettől függetlenül késlekedett. Ezután a bolygót újra kolonizálták és egy kisebb helyőrséget telepítetteket a bolygóra. A harcok folyamán több új artézi tó keletkezett, ez megkönnyítette a telepesek dolgát. Az állattenyésztés újra beindult.



Artézi tó, kihangsúlyozandó hisz a bolygó felszínén régen még fellelhető volt a víz, de mára néhány artézi tavon kívül már nem található meg. Elméletek szerint, valami oknál kifolyólag a földkéreg alá illetve a légkörbe került. Az élővilág ehhez alkalmazkodott, és azt várnánk, hogy a szárazság miatt apró lények élnek ebben a világban. De ez nem teljesen így van. Meglepő módon néhány létforma igenis hatalmas méretűre növekedett. Ez a bolygó növényzete miatt van. Bár azt látjuk, hogy kisebb bokrok és fűfélék élnek eme planétán, ez megtévesztő. Talajban a gyökérzetük hihetetlen mélyre képes lenyúlni, hogy elérje a vizes rétegeket. Még a vízzáró réteget is képesek átszúrni gyökérzetükkel. Ennek hála pár tonnás állatfaj is él eme bolygón.


Rhynth10

Felnyergelt példány.

Egyik ilyen méretesebb jószág a Rynth. Jámbor és buta állat. Hatalmas csordákban vándorolnak élelem után kutatva. A telepesek tülökorrúnak is nevezik két szarva után melyek az orrán találhatók, tülkök mögött helyezkednek el az orrlyukak. Borjaikat elevenen szülik, és féltve őrzik a ragadozók ellen. Az anyaállat egy évig szoptatja a kicsinyét. A fiatal borjak roppant játékosak, így jól megférnek az emberek gyerekekkel is.

Miután a telepesek megérkeztek, ennek az állatnak a tenyésztésével kezdtek el foglalkozni mivel béketűrő jószág és könnyen kezelhető. Hátas jószágként is használják, de fő felhasználási területük mégis a húsúk. Jó

Kistal10

minőségű húsa ízletes és kevés zsírt tartalmaz. Bőrükből meg első osztályú alapanyag készíthető a bőriparnak. Ezt a predatorok is jól tudjak, így eme lény bőrét előszerettel használják. Gondozása és szaporítása nem nehéz, de figyelni kell, nehogy karámban legyenek tárolva, mert bár jól tűri a hőséget, de ha nincs mozgástere igen agresszívvé válik.

Születéstől fogva három évig szükséges nevelni, ezután már felnőttnek számít az állat és opcionális esetben már vágható.

Miután a kolónia elpusztult egy fertőzés során és a túlélők elhagyták a bolygót, a tenyésztés technikáját magukkal vitték. Más bolygókon is kialakult a Rynth tenyésztés. Nedvesebb bolygókon az állatok jobban nőttek, így gazdaságos volt a tenyésztésük, ellenben húsuk igazi minőségét elvesztették. A szülőbolygójukon tenyésztett példányok adnak csak igazi hat csillagos húst.


Sivata10

Ugrók a Rynthek között megszokott látvány.

Sivatagi ugró kisebb testű de nagy erejű állat, 1-1,5 méteres hossz a megszokott. Párokban vagy kisebb csapatban élnek. A nőstény nagyobb, mint a hím általában. A nőstények színe rózsaszínes - barna, a hímek kissé szürkébbek. Rövid hegyes pofájukkal a talajt vizsgálják át élelemért. Kenguruszerű lények, mozgásuk is hasonló a kengurukéhoz, mint a nevük is mutatja. Roppant szelíd jószágok, nem félnek az emberi kéztől sem, mert az néha táplálékot kínál.


Sivatagjáró


Közepes termetű növényevő a sivatagjáró. Egy fürge békés, ám félénk állat. Mint a többi növényevő ő is a növényzetből nyeri ki a szükséges nedvességet. Nőstények nem viselnek agancsot. Párzási időszakban a hímek agresszívak, bár igaz különösebb problémát nem jelentenek, hisz elkerülik az emberi településeket.



Üregi tatu

Üregi tatu Ryushi keményebb talajú vidékein honos, ahol a talaj elég kötött, hogy az üregei ne omoljanak be. Párokban, kisebb kolóniákban élnek. Mindenevők, gerincteleneket és gumókat fogyasztanak.
Hátán lévő szarupáncélok védelmet szolgálnak a ragadozók ellen. Tövis farkas támadás esetén a felnőttek az üreg bejáratába állnak, hátukat a támadó fele fordítva. Ásásra szolgáló karmaikat harcra is használják, ha muszáj.


Ragadozókban sem szegénykedik a bolygó. Egyik leggyakoribb ragadozó a tövis farkas. Ezek kistermetű élőlények melyek, ha nem is sűrűn, de falkában is előfordul. Viszont mikor falkába verődik össze akkor még egy

Tvisfarkas1

Tövis farkas

Rynth sem lehet biztonságban előttük. Emberre is nyugodt szível támad rá, de érdekes módon fél a kutyáktól! Emlősszerű hüllő létforma. Tojásokat rak, melyet a pár közösen költ és a fiókákat felnevelik. Viszont az utódokat az első hetekben a nőstény emlővel táplálja.

Homokszínű alfaját sarki rókának hívják. Kisebb termetű. E miatt csak kistermetű állatokra vadászik, emberre maximálisan annyira veszélyes, mint egy róka. Akár házi állatnak is tartható.



Tűzjáró (Tűzrák) neve alapján azt gondolnánk ez tényleg egy rák, de inkább

Firecrawler23

Tűzjáró. Emberre nézve halálos is lehet.

hasonlít skorpióra. Mint azt már fentebb említésre került, hogy az állatok nem éppen kicsik ezen a bolygón, ez alól ez az élőlény sem kivétel. 1-2 méteres testhossz egy ilyen állatnál már nagynak nevezhető, és az a gond velük, hogy ezzel tisztában is vannak és néha az embert nézik tápláléknak. Akit egy ilyen lény megmar, és nem jut ellenszérumhoz rövid időn belül, az bizony bele is halhat. Leginkább a sziklás területeket kedvelik, ahol sok búvóhelyük van.


Százlábú

Nem csak a skorpiók óriásiak a bolygón, vannak itt óriás százlábúak is. Eme ízeltlábú a kanyonokban és barlangokban fordul elő. Minden elfogyaszt mihez hozzá tud jutni. Minden egyes test szelvényében van egy idegrendszeri csomó pontja, így megölni kifejezetten nehéz, főleg hogy a vére lúgos. Nem erős lúg, de az ember megérzi, ha bőrét éri.



Fullánkos legyek idegesítő egy állatok. A földi legyekhez hasonló csak van egy tőrszerű végződés a potrohán. Egyes alfajaik sajnálatos módon betegséget terjesztenek a tülökorrúak közt, bár oltással ez kiküszöbölhető.



Mint minden bolygón itt is szinte rutinszerűen találhatóak különböző hüllő fajok, ami ellent mond az evolúcióval, de hát ez így van. Mérges kígyó itt is megtalálhatóak. Ezek is hasonlóak a Földön élő társaikhoz. Annyira is veszélyesek, bár vannak méreg nélküli fajok. Gyíkok Ryushin fellelhető legegyszerűbb létforma. Mindenevő, ami a szájuk elé kerül, azt megeszik. Sziklásabb vidékeken élnek primitív szárnyakkal rendelkező gyíkok. Ezek csak siklani tudnak a levegőben, de ez is bőven elég, hogy elkapdoshassák a bogarakat.


Fémféreg

Ryushi szinte élettelen homokos sivatagaiban honos ragadozó maximálisan öt méteres mérgező harapású féreg. Laza homokban gyorsan képes haladni és áldozatára homokból kivetődve támad. Egy predator vagy ember könnyű zsákmány számára, lendületével és pengeéles fogakkal borított állkapcsának hála szinte azonnal képes a torzón átrágni magát. Nagy prédát csoportosan is letámadhatják, bár semmi szociális életük nincs. Legfeljebb párzási időszakban lehet párokat látni. Hímnősek, aktus végeztével mindkét fél pár száz utódnak ad életet.
Megjegyzendő, hogy kannibálok. Legalább a homoktengerek nem nyüzsögnek tőlük, illetve éhen sem halnak.
Megjegyzendő, hogy csak ama sivatagokban vannak jelen, mik a bolygó kiszáradása előtt is sivatagok voltak. Kiszáradás után valamiért nem terjedtek el jelentősen.




Csatolmányforrások:



http://ameliamoo.deviantart.com/art/The-Desert-Walker-177914540?q=boost%3Apopular%20desert%20creature&qo=93

http://joelhustak.deviantart.com/art/Centerra-2-0-269009640?q=favby%3Arpowell77%2F5988641&qo=84

Advertisement