FANDOM


A ragadozók legtöbbször klánokba tömörülnek, melyek alapvetően hasonlítanak egymásra, s nem feltétlenül osztják meg a yautja társadalmat. A rivalizálás nem ritka közöttük, de kevés a tényleges összeütközés, a komolyabb nézeteltéréseket legtöbbször a küzdőtéren intézik el. Minden klán eltérő szabályokkal bír, de a becsületkódexet a legtöbb betartja. A fő eltérések a beavatási szokásokban figyelhetők meg. Egyes csoportok rituális keretek között intézik, másoknál próbák során kell bizonyítani a rátermettséget, de akad olyan is, ahol nincs ilyen ceremónia. Egyes klánok rasszok alapján szerveződnek, de vannak vegyesek is. Megkülönböztetésként a maszkjukra, esetenként az arcukra égetett jelet használják, ez lehet egy stilizált idegen alak, villám, vagy bármilyen egyszerű szimbólum.
Minden klánnak megvan a saját hajója- esetleg több is-, vagy hajó típusa. Van, amelyik óriási hadihajón utazik, van, amelyik kisebb járműveken, de akadnak olyanok is, akik nem csak közlekedési eszköznek, de otthonnak is használják.
Akadnak olyan klánok, melyek ellenségesen viselkednek a többivel, ezek főleg a rossz vér hordózóiból állnak. A legnagyobb ezek közül a Sötét klán, mely már-már háborúban áll a többi yautjával és az ICC-vel.


Klán 4 verem

Beavatatlanok „szálláshelye”, a folyosók.

Iskola klánoknak nevezhetőek azok a klánok, melyek egy megbecsült tapasztalt vadász vezet. Fél vagy akár két tucat különböző rangú beavatott szokott az ilyen klánokban élni. És természetesen a zöldfülű beavatatlanok. Az ilyen klánok elsődlegesen közép vagy alsó osztályból való fiatalokat képzi és végzi el a beavatásukat. Iskola klánok amolyan ugródeszkák, ezek segítségével kivívhatják más nagyobb klánok elismerését és felvételt nyerhetnek soraikba. Tehát elsődleges feladat, a születésük révén klánnal nem rendelkező yautják helyes irányba terelése. Mivel sok az alsó osztályból származó ifjonc, így gyakoriak a verekedések és sok baleset is a heves vérmérsékletű ifjoncoknak köszönhető. Sok iskola klánban ezért sem birtokolhatnak az ifjoncok fegyvereket, vadászat előtt kapják meg. A felügyelők azzal viszont nem szoktak foglalkozni, hogy igazságos legyen a kiosztás, aki a legerőszakosabb és legerősebb, azé a legjobb fegyverzet. Igaz, a klán vezér bármikor megteheti, hogy a nagyon problémás egyéneket eltávolítja. (megöli)


Predator társadalom része


Száműzött, társadalmon kívüliek

Vannak predatorok kiket a társadalom kivett, megvetik őket. Lehet ez egy ballépés, születési rendellenesség. Akik bűnt követnek el, esélyes, hogy „börtön” bolygón végzik, vagy mindenüktől megfosztják és utcára dobják és levegőnek nézik ezután.



Rossz vér

Klánok 8 - Rossz vér

Száműzötti státusznál is rosszabb megbélyegzés, eredendően romlottnak tituláltak, vannak kifejezetten rossz vér klánok. Vannak kik nem tisztelik bizonyos törvényeket és vannak kik saját társaikra is vadásznak. Illetve bizonyos dolgokban „illetlen” fegyvereket használnak. (pl. az engedetnél sokkal nagyobb váll-löveg) Továbbá teljesítménynövelő szert vagy mutációt előidéző szert is használhatnak, mi csalásnak minősül a vadászatban. Az ilyen vadászok a közutálat központját képzik, megölésük helyén való és megbecsülés jár az ilyen „korcsok” fejéért.