AvP:War FRPG Wiki
Advertisement


A bio-ötvözet[]

A pilóták a technológiájukat eredetileg finomított fémekből készítették csakúgy, mint az emberiség, de egy sokkal újabb technológiát találtak fel egy alternatív úton. Az első egy műanyag-fém (plasteel) összetétel, ami mostanság megtalálható az emberek technológiájában, a technológia lényege, hogy olyan keveréket hoznak létre, ami egyszerre erős, strapabíró és rugalmas. A következő szint az „emlékező” fém bevonása volt, nem számított az anyagnak, hogy mennyire károsították, mindig vissza tudott állni az eredeti alakjába amilyenre tervezték. Innen következtek azok az anyagok, amik módosítani tudták magukat, a használójuk vagy a környezetük hatására. Ezután már nem volt távol a tiszta regeneráció, ami szinte a szó szoros értelemben vett gyógyulás alatt értendő.

Évezredeken át tartó fejlődés volt tehát az eredménye a bio-ötvözetnek. A színe megegyezik a pilótákéval, bár általában egy kicsit sötétebb. Ez az anyag nagyon rideg és ellenálló, a saját formáját kordában tudja tartani és felgyógyulni a sérülésekből. A hátránya az anyagnak az, hogy szüksége van egy kis körkörös rendszerre, ami hasonló egy élő organizmus rendszeréhez.


Az egyesülés[]

Az egyesülés a csúcsa a pilóták technológiájának. Ez a folyamat abból áll, hogy a faj egy tagja összekapcsolja az elméjét és a testét is a használt eszközzel. A leggyakoribb eszközeik a következők:



Szállítóruha[]

Ruha

Ez egy teljesen integrált minden körülménynek ellenálló ruha, limitált harcképességgel. Teljesen elborítja a használót egy bio-ötvözet páncéllal, illetve csatlakozói vannak a fényágyúhoz. A használónak teljesen szét kell válnia a ruhától ahhoz, hogy bármilyen más eszközzel egyesüljön. A ruha teljes védelmet nyújt a használónak a hajóját elhagyva. A ruha szálai belemélyednek a biomechanoid idegrendszerébe, ezzel tökéletes tapintást is nyújtva.

Nem tisztázott, de ebben a ruhában a pilóta képes lebegni, valószínűleg képes valamiféle antigravitációs erőt kihasználni ez érdekében.





A Pilóta szék[]

A székkel összeolvadva a pilóta teljesen egyesül az űrhajóval,

Szek

vagy más objektummal. Mialatt egybeolvadt a székkel a biomechanoid teljes tudatában van mindennek, ami a hajón folyik, egy székkel egybeolvadt pilóta akár évszázadokig úgy tud maradni. A pilóta nem csak látja a hajót és a környezetét, de hallja is, sőt mindegyik érzékszerve tökéletesen működik, a hajó „meghosszabbítja” azokat. Egy ilyen székkel nem csak hajó, hanem más is irányítató. Akár egy űrállomás, vagy valami építmény.


A bioalkotó[]

Az egyik legfélelmetesebb találmánya a fajnak. Eredetileg egy klónozó üzemnek lett tervezve a haldokló faj számára. Ám végül a háborúban a faj utolsó reménye lett a reprodukcióra. A technológia annyira fejlett, hogy nem csak pilótákkal tud egyesülni, de más fajokkal is, akik megütik a méretbeli követelményeket (még emberrel is kis módosításokkal). A pilóták reprodukciójáról annyit tudni, hogy valószínűleg hermafroditák, de két egyed kell a reprodukcióhoz, és közös megegyezésen alapul az, hogy ki vállalja az „anya” és az „apa” szerepét. A terhességi időszak nagyon hosszú és a sikeres reprodukció olyan ritka volt, hogy az idegenek ellen vívott harcban kellett egy gyors, piszkos megoldás. A bioalkotó egyesül a biomechanoiddal és lemásolja a DNS-ét egy embrióba, majd a pilóta akitől a mintát vették kihordja a magzatot, egy felgyorsult állapotban lévő embriót, így napok múlva egy új egyed születhet. A pilóta DNS-e elraktározható a bioalkotóban, így más pilóták is használhatják az előzők DNS-ét, új példányokhoz. Erre azért volt szükség, mert genetikai degradálódás volt észrevehető a több mint 2-3 generációnál többet klónozott példányokban. Habár az új generációk nem tudták kihordani a még újabb egyedeket, így új gazdatestekre volt szükség. A nomádokká vált fajnál így a megoldás új biológiai gazdatestek keresése volt. Más fajokra való hatása ismeretlen.


Fényágyú és Fénypisztoly[]

A fényágyú egy nagy fegyver, amit a pilóták használnak, a szállító ruhán keresztül magával összekötteti ezt a fegyvert, ami nagyon fényes energialöketet lő ki, minden útjába kerülő anyagot elpárologtatva. Ez könnyen megvakíthat más szemmel rendelkező fajokat, akár véglegesen is. A fénypisztoly teljesen egyezik a fényágyúval, de nem szükséges szállító ruha az egybeolvadáshoz és hatása is kisebb.


Űrhajók[]

Patkóalakú Űrhajó[]

Feltehetőleg a leggyakrabban használt, a hajó nagy

Hajo
távolságokat képes megtenni kis idő alatt és óriási raktérrel rendelkezik, anti-gravitációs generátorok hajtják, láthatatlan a közönséges radarokon és védve van az energiafegyverekkel szemben. Egy ágyúhoz van hozzáférése a pilótának a pilótaszékből, ami egy fura anyaggal borított búra alatt van, a kupola kívülről nagyon ellenálló, ám az ágyú részecskéi gond nélkül áthatolnak rajta nem okozva sérülést, így míg kifelé gond nélkül lehet lőni, befelé ellenáll a
Patkóhajó
csapásokkal szemben. Egy óriási fényágyú van még a hajón, ez az elsődleges fegyverzete, amivel könnyedén elpusztíthat kisebb hajókat. A raktereket külön nyitni lehet, így biztonságosan letéve a szállított anyagot a bolygókra, ez hasznos volt tojások szállítására a háborúban. Az utolsó furcsa része a hajónak a terraformáló generátor, ami lassan de biztosan kezdi el átformálni a planétát amire a hajó leszállt. Valószínűleg ezért ment nehezen a kolonizáció az LV-426-on is.


Apokaliptor[]

Apokaliptor

Shambleau rendszerben találtak egyet az űrben. A hajó hatalmas, leginkább a pilóták patkó alakú csatahajójával vetekedik. Több millió idegen tojás találtak a fedélzetén, több mumifikálódott pilóta tetemmel egyetemben.
A hajótípus feltehetően egy gigantikus katonai szállító hajó. Eme elméletet követve kapta eme nevet. Mivel elméletileg képes a tojásokat kikelésre ingerelni és légkőrben a több millió arctámadót szétszórni, ezzel a bolygó számára apokalipszist előidézve.


Csatahajó[]

Százszor nagyobb a patkó hajónál, bár az alakja neki is

Csatahajó

olyan. Fegyverzete elegendő egy bolygó totális felperzselésére. Képes kisebb hajókat szállítani magában. Irányításához elegendő egy pilóta, de természetesen, mint a kisebb testvérénél itt is többen utazhatnak. Hajótól függő a fegyverzete. Kisebb emberi hajók egy lövéstől „hamuvá” képesek válni. Mivel csak sík terepen képes leszállni, így hasi részén képes egy rámpát leengedi a szárazföldi egységek kitételéhez.


Tövis[]

Közel 3 km hosszú hajó funkciója ismeretlen. Képes a bolygók

Tövis

légkörében lebegni különösebb gond nélkül. A hajótesten számtalan sugárágyú is lehet. Hasi részén a hajtóművek előtt található nagy nyúlvány szolgál bolygófelszínre való lejutásra. Valószínűleg valamiféle nagy szállító inváziós hajó.

Ritka hajótípus, úgymint a csatahajó. Pilóta relikviákból alig maradt fent valami, nem hogy ilyen pusztító eszközök. Ami még meg van, azt valószínűleg még birtokolja a gazdája.


Bolygó pusztító[]

Bolygó pusztító hajó két lövéssel képes egy egész bolygót elpusztítani.

Planet Destroyer

Irányításához feltehetően elég egy pilóta. Egy ilyen hajó pusztította el a B54C bolygót.
Hajó fegyverzetének technológiája ismeretlen. Predator és emberi faj technológiáját is év tízezredekkel előzheti meg, ha nem többel. Annyit tudni, hogy vöröses „valamit” lő ki. Az hogy ez valami szilárd fegyver, vagy plazma esetleg antianyag, nem tudni, lehet egyik sem.

Mutáció / Prototípus[]

Az egyik legérdekesebb technológia, ami hasonlít a xenomorphokhoz, ezek

Mutacio

a lények nem is prototípusuk és nem is továbbfejlesztésük a xenomorphoknak. Egyszerűen csak más célból lettek kifejlesztve. Sok közös van a két fajban, mindkettő halálos az ellenfeleivel szemben, külsőre hasonlítanak, bár a mutációk nagyobbak, intelligensebbek és erősebbek egy xeno dolgozónál (emberből kikelt változatnál). Ám ezek soha nem lázadtak fel mestereik ellen, mert nem lettek offenzívra programozva, sokkal inkább védelemre, afféle őrszemek, amik a fajt védelmezik, illetve a hátrahagyott technológiájukat. Mutációkat mindig pilóta technológia közelében találtak eddig. A mutációkból azonban hiányzik a reprodukció fontos vágya, bár képesek a környezetükből bioenergiát kinyerni, hogy helyrehozzák sérüléseiket. A prototípusok általában magányosan vagy kis falkában találhatóak meg, az elméjükbe van programozva az aktuális létszám amennyi az adott területre megengedett. Ha túl sokan vannak, egyszerűen elpusztítják a felesleget vagy elüldözik, ha túl kevesen vannak, akkor viszont képesek valamiképp bioenergia (környezetből táplálkozás nélkül kivont energia) felhasználásával lemásolni önmagát és osztódni. A prototípusnak nincs előre lekódolt életciklusa, így biológiai szempontból hallhatatlan, ha fent tudja tartani bioenergia szükségleteit. Fontos különbség, hogy az őrzőknek nem savas a vérük, az érzékelésük hasonló az idegenekéhez, a levegő nyomásának változását érzékelik főként, tehát a mozgást, bár szaglással és hallással is rendelkeznek. A testük ellenáll minden környezeti hatásnak még a nullgravitációnak is. Levegőre sincs szükségük, persze a hangképzéshez van. Láthatatlanok az infravörös és a hőoptikus érzékelőkre. Teljesen mozdulatlanok tudnak maradni így a mozgásérzékelők sem veszik észre őket, amíg úgy döntenek, hogy mozognának. Ellenállóak minden betegséggel szemben és az elektromosság is elég gyengén sebzi őket, soha nem lehet őket elkábítani és soha nem fáradnak el. Egy xenomorph – prototípus harc, egy az egy ellen esélye sincs a xenomorphnak, de mivel a mutációk csak kis csapatokban szoktak jelen lenni, a túlerő könnyen felül kerekedik.


Bevégző[]

A pilóták egyik kevésbé ismert fegyverneme. Fertőzött területek

Bevégző

megtisztítására használják, s bizonyos mértékig még pusztítóbb, mint az idegenek. Ez az óriási géplény erősebb és ütőképesebb, mint a mutáció, de nem annyira önálló. Ez biztosítja, hogy meghibásodás esetén ne szabadulhasson el. Egyedül, vagy csoportosan is bevethető. A stratégia egyszerű, a célterület teljes megsemmisítése. Nem foglalkozik mellékes károkkal, áldozatokkal, hanem bármi áron elpusztítja az összes idegent. Mérete akadály lehet szűk helyeken, de ezt a bal karjába épített nagy erejű fegyverrel kompenzálja, mellyel egy kisebb hegyet is képes lebontani. Önállóan nem tudja reprodukálni önmagát, „gyártani” kell, ha növelni akarják a létszámot. Képes önállóan tanulni, de nyugalmi állapotban irányítottan is lehet tudást „rátölteni”. Az űrhajók közvetlenül jutatják a célbolygó felszínére.

Pilota város




Csatolmányforrások:



http://radojavor.deviantart.com/gallery/25999518#/d471swo

Advertisement